Elégia

Minden tükör kegyetlen.
Talán csak az angyalok maradnak nyugodtak,
ha pillantásuk visszapillant rájuk,
de én, a még változó, idegenkedem e hideg üvegektől
s összetörném őket...

Amit képzeletem szőtt valóságom köré,
a tükrök mind szétszaggatták:
az arcvonásaimat, a bőröm tisztaságát,
a feddhetetlen vonalakat,
melyektől magabiztosabban léptem ki ajtómon
s úgy mosolyogtam a világra, mint egy nagyúr,
kinek neve s tekintélye van...

Aztán szertefoszlott a bűbájos fátyol,
mikor már azt hittem, nem les rám vadként
a tárgyak tárgyilagossága:
találkoztam veled, te legkegyetlenebb, Igazság elsőszülöttje,
Fájdalom.
És láttalak az emberek szemében
nap mint nap nagyobbra nőni
s megijedtem, mikor végül felfedeztelek a legszebb mosolyban is,
megrettentem, mikor éreztem,
hogy egymás szemébe nézve leszünk lelkes tárgyak mi is,
élő tükörképek s tükrei a mindenségnek.

Minden tükör kegyetlen.
Talán csak az angyalok maradnak nyugodtak,
ha pillantásuk visszapillant rájuk,
de én, a még változó, idegenkedem e hideg üvegektől
s összetörném őket!