2010. július 18., vasárnap

Az utolsó vers

És végül én is emlék leszek.
Egy öreg jelfán karcolat.
S ha keresnél, szavakban leled
Majd elmosódó arcomat.

Nem marad más, csupán szavaim
S a bennük bolygó fényjelek:
Anyag, melyben megvallja a kín
A testet, amiből vétetett.

Sötét betűkké alvadt élet,
Mely visszhangoz majd messzeséget,
Határtalan szerelmet és könnyet… -

S a vén Idő a szóközökben,
Majd amikor magára döbben,
Nagyot sóhajt és botjára görnyed.

1 megjegyzés: