Élő fáklyája vagyok én a Sorsnak,
Izzás és forróság a komor éjben,
Parazsamban duruzsolnak a holtak,
Akik ott élnek a láng-reszketésben.
A sötét Szobákba, hogyha belépek,
Fénylik minden s árnyat vetnek a tárgyak:
Így leszek a világosság s az élet,
S az ellentét, ki megszüli az árnyat.
És a mozgások hevében, ha ég is
Eleven, izzó fáklya-testem, mégis
Elszürkül az, amit egy pillanat áthat;
- Így marad eleven titok az Élet!
Hisz minden perc, mikor magára ébred,
Játékszere egy újabb fényhatásnak.
Égj! :)
VálaszTörlés