Jóslat

Hűvös van
S lidércek suhannak által a szobán,
A múlt örök-fiatal kísértetei.

Halottakat látok, bizony, halottakat,
Kik üszkös karmokkal mind közelebb érnek,
Hogy feltépjék forró mellkasom
S ellopják izzó szívemet.

Hűvös van.
Bizony jönnek s hozzátok is betérnek majd,
Mondván: „Meggyaláztatok minket renyheségetekkel,
Meggyaláztátok, mit egykoron építettünk
S romokban hever, mit örökül hagytunk rátok.
Ó, hogyan is születhetnénk újjá
S miként lelhetünk végső nyugalomra így?”

Bizony, jönnek, hogy megbosszulják nyugtalanságukat!

Vonuljatok hát Belső Szobátokba
S mélyüljetek el a Csendben,
Mely lemarja szívetekről a szennyeket s a ragadós mocskot!
Kenjétek a Bárány vérét ajtófélfáitokra,
„Mert a vér jelül lesz néktek a házakon”,
Ti életre érdemesek s építeni akarók!

Hűvös van
S egyre sűrűbb a köd.

Bizony, jönnek, hogy megbosszulják nyugtalanságukat!