Palástja az éjjeli égbolt,
Csillagokkal díszített selyem,
Nem is emlékszem milyen rég volt,
Mikor született a Félelem.
Az Édenkert mélységébe tán,
Kígyó-pikkelyek között éledt
S a szörnyű száműzetés után
Felitatták a Szenvedélyek…
…S hányszor emelem fel a fejem
Dühtől mámorosan, részegen,
Őrjöngve s ordítozva néha:
„Bárcsak haltál volna meg ott,
Hol a Teremtő megalkotott,
Te örök átkok anyja – Éva!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése