Te, a tárgyak lelkét magába záró,
Melyben egyesül szelíd s vad akarat,
Csak nehéz test, de mégis égbe szálló,
Mely táncra bírja az ernyedt ujjakat
S amint lehullt, a sok finom erezet
Az Ideált rejti már s újra áhít
S mozdul, hogy mozdítson újabb kezeket,
Mik őrzik az egek esszenciáit
És lám, mint egy ragyogó bálteremben -
Kéz a kézben - lengenek rendezetten
Titkos összhangjuk ütemére,
Majd a fáradtságtól lehullnak megint,
S az égből a Hold szelíden rátekint
A víg táncosok kézfejére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése