Éjfél

Késhegyen ég a holdfény,
Árnyat dajkál a padló,
Rémet álmodik a szék
És ugrál, mint egy vadló.

Kékké sápad a sárga,
A kék vörösbe fordul,
Bútorok lelke éled
És a mély csöndbe csordul.

Ódát susog a szellő
És varázsol az álom,
Kint könnyed ködök ülnek
A húsos félhomályon.

Angyalszemek kápráznak,
Az anyag istent képzel,
Belelkesül, ami nincs,
Kibékülve a léttel.

Tükörbe bújt az idő,
Eget lélegzik a tér,
S a holnap útjain
Megindul a Göncölszekér.