A Bűn

A Nap sárkány-csókja ég arcomon...
Szívem ezüst urna,
Melyben elhamvadt szavaid nyugszanak
A bordák által körülzárt végtelenségben.
Itt pihensz bennem
Itt pihensz bennem
Te hatalmas, ki borzongásra tanítottál
Éjszakákon át
És kezeddel sötét fellegekké borzoltad hajam,
Hogy eltakarja a holdat
S véredet adtad nekem, a bódító italt,
Mit mohón szürcsöltek ajkaim,
Bíbor-rózsák, egykor emlőre tapadó virágszirmok.
Itt pihensz bennem,
Itt pihensz bennem
Te életem fárosza s várod,
Hogy emlékeim kriptájába szálljak alá
És feltámasszalak, éj hercegnője, kegyetlen istennő,
Ős-édesanyám - Éva;
Mert tudod, így öntudatlanul is:
Vágyom az italra, mely testtelen testedben kering,
S tudom, hogy egyek vagyunk örökkön örökké,
Mígnem az utolsó ítélet bevégzi közös sorsunk.