Ez az arc huszonhárom éve néz rám,
Mikor a tükör előtt állok némán
És érzem, hogy örvénybe taszít a mély,
Amint látom delejezve, hogy itt-ott
Felszínre vet száz mélytengeri titkot
A tekintet, melyben ágyat vetett az Éj.
S a szemöldök szép, boltíves peremén
Fáradt nyugalommal csillan a remény,
Mely felett őrt áll a széles, nagy homlok,
Mint ahogy megóvják a tölgyfalombok
A madarat is, ha elpilled szegény...
És a száj húsos és vörös, mint a bor,
Miben termékeny nyarak emléke forr
S keserédes nektár csurran az állig.
És kevés boldogság, de annál több kín
Bontakozik ki arcvonásain,
Mik elkísérik a nagy feltámadásig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése