A Telivért, melyet még nem tört be senki sem,
Vad szelek űzik, míg izzása egyre nő,
S vágtatva, sebesen égne el a semmiben
S ezer foszlánnyá bomlana az őserő,
Ámde akad oly merész, ki azt egybefogja
S lebírja buja természetét, bárha vad:
A roppant energiát egy pontba sokszorozva
Bűverőt kelt a két egybeforrt akarat.
S megszokva már a zablát, hámot és a nyerget,
A szilajság megszelídül új társa mellett –
Fegyelemben ölt nemes valót a vadság!
Így lesz a Szépség hű lova az Igazság;
S amint e kettő átsuhan lelkeden s vágtat,
Ősi titkait tárja fel a Tisztaságnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése