Nem tudta, hogy szobája silány annak, ki lát:
Más teret és időt szült világtalansága
És öntudatában már éledt egy új világ,
Melyben létre gyúlt a hangok misztikája.
Arcán a Nap fénye csobbant s az ablakon át
Kiszűrődött valami különös dallam
S nem sejtette, hogy szobája s a külvilág
Egybeforrt a mély, zokogó gordonkahangban.
A vágy vonta őt, hogy megtalálja a Szépet,
Mit a teremtő szellem a szívekbe éget:
Hangszere ontotta egyre az isteni dalt.
És alkonyatkor a lassan kihunyó fények
Varázsában utószor felizzott a lélek,
Majd kilobbant az éjben s végül magába halt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése